2018. október 4., csütörtök

Őszülünk

Mozgalmas időszak van ismét mögöttünk, sikerült betakarítanunk és beszállítanunk az összes bálánkat, így most végre először úgy néz ki, hogy teljesen saját takarmánnyal fogunk áttelelni. Óriási szőlőtermésünk is lett, már a kis szőlő méreteihez képest (5 sor) egy teljesen napon át szedtük többen a termést. Szóval örülünk. :)
Megszületett az idei első kis bikánk Csabi is, szerencsére ismét problémamentes, önálló ellésen vagyunk túl és mindenki egészséges, gyönyörű.
Szeptember végén hivatalosak voltunk a Károly Róbert Főiskolán megrendezett Kutatók Éjszakájára, ahol a Kézművesek utcájában kínálhattuk sajt termékeinket a látogatóknak. A visszajelzésekből az derült ki, hogy mindenkinek nagyon ízlett, sőt az egyik látogató kisgyereket idézve: "Anya én már többet semmilyen más sajtot nem kérek a szendvicsembe, csak EZT! "...hát kell ennél nagyobb dicséret? :)
A természet egyébként most egy kicsit megcsendesedett, készül a téli nyugalomra, de itt az ideje az alma, körte, birs szedésnek, illetve a diót is el kezdtük gyűjtögetni. Remélem hamarosan a "kecskeszerelem" is elkezdődik, hogy a jövő évi gidáink biztosítva legyenek. Mert már erősen tervezzük a jövő évet, nemrég részt vettem egy "marketgarden" workshop-on is, ahol rengeteg új ötletem támadt....kezdődik a tervezgetés, tavaszra készülődés ideje...na de még előtte mindjárt itt a Karácsony.