2018. május 11., péntek

Meg kell jegyeznem a tavasz átrohant rajtunk. Jött, látott és nyár lett belőle. Amennyire nem akartunk már esőt sem látni márciusban, mert annyi esett, annyira kívánjuk, most a felhőket, mivel több, mint egy hónapja egy szem csapadék sem hullott felénk. Ami valljuk be egy picit ijesztő, mert nem tudom, hogyan lesz legelő, termény.
Pedig szántottunk, vetettünk, ültettünk, az áprilisunk is nagyon mozgalmasan telt. Remélem továbbra is elkerül minket minden baj és betegség, mert a környéken felbukkanó sertéspestis sem igazán kedvez kis gazdaságunknak. Szerencsére nálunk még nincs baj és remélem nem is lesz. 
Lassan érik a korai cseresznyénk, a növények a nagy meleg miatt őrült tempóban nőnek, virágzanak, teremnek, nem győzünk utánuk rohanni. Hello Május! :)


2018. március 7., szerda

És ami még kimaradt...:)

Nem csak a kecskéknél indult el a babybumm, hanem az anyakocáink is a legnagyobb hidegben kezdték el a fialást. 20 db csodaszép kismalac született a napokban és ma reggel pedig az egyik birka anyánk lepett meg minket egy gyönyörű kos báránnyal.


A tavasz kapujában

Ismét eltelt két hónap, ami nem volt idén sem eseményekben szegény. Az enyhe decembert, kemény január és február követte, de ezt már kezdjük megszokni, hogy nálunk a kecskék ellése fagyos időben történik. Túl vagyunk egy sikeres disznóvágáson, elkészültek a házi finomságaink és még ebben a hónapban készülünk egy következő vágásra. A tanyasi baromfik nem nagyon szenvedték meg a zimankót, gyönyörű kakasaink lettek, akik az istállók melegében húzzák meg magukat éjszakára, napközben viszont a farm teljes területén csipegetnek, szedegetnek. A kis Tücsi bocink is szépen fejlődik, egyre nagyobb és teheneink is remélhetőleg a nyár folyamán anyai örömök elé néznek.
A kis sajtkonyhánk gőzerővel működik, igyekszünk minden csepp tejet felhasználni és finom sajttá varázsolni és szerencsére egyre több az érdeklődő a tartósítószer és adalékmentes termékeink iránt.