2018. március 7., szerda

A tavasz kapujában

Ismét eltelt két hónap, ami nem volt idén sem eseményekben szegény. Az enyhe decembert, kemény január és február követte, de ezt már kezdjük megszokni, hogy nálunk a kecskék ellése fagyos időben történik. Túl vagyunk egy sikeres disznóvágáson, elkészültek a házi finomságaink és még ebben a hónapban készülünk egy következő vágásra. A tanyasi baromfik nem nagyon szenvedték meg a zimankót, gyönyörű kakasaink lettek, akik az istállók melegében húzzák meg magukat éjszakára, napközben viszont a farm teljes területén csipegetnek, szedegetnek. A kis Tücsi bocink is szépen fejlődik, egyre nagyobb és teheneink is remélhetőleg a nyár folyamán anyai örömök elé néznek.
A kis sajtkonyhánk gőzerővel működik, igyekszünk minden csepp tejet felhasználni és finom sajttá varázsolni és szerencsére egyre több az érdeklődő a tartósítószer és adalékmentes termékeink iránt.



2017. december 21., csütörtök

Karácsony

Pár nap és itt a Karácsony, bár idén, lehet ezt egy picit elengedem, mert egyszerűen totális időzavarba kerültünk. A sütis dobozaim még üresek, ajándékok még sehol, bár még van kicsit több mint 72 óránk és ez egyébként is a csodák ideje, így még bármi megtörténhet.
Viszont elkészült a már hagyománnyá vált kis képeslapunk, ami az évet összefoglaló  fotómontázsunk is egyben és ezzel szeretnénk minden kedves barátunknak, ismerősünknek Boldog Ünnepeket kívánni sok mosollyal, öleléssel.


2017. december 1., péntek

Az elmúlt közel két hónapban ismét rengeteg dolog történt velünk, lassan megérné egy könyvbe belekezdeni. Ahogy azt már hírül adtuk a nagyvilágnak elkészült a sajtkonyhánk és nem csak elkészült, de hivatalosan át is vették és azóta én is letettem jeles eredménnyel az OKJ sajtkészítő vizsgát. Így most már tényleg csak a tejnek kell dőlnie, hogy készülhessenek a finomságok.
Októberben és novemberben is piacoztunk nagy sikerrel a kismalacokkal, sokat elvittek belőlük így lassan koncentrálhatunk a disznóvágási szezonra.
Megszületett Tücsi a kisbocink, még szeptemberben és időközben hatalmasat nőtt, sőt úgy néz ki, hogy teheneink jövőre ismét anyai örömök elé nézhetnek. Megtörtént a kecskéknél az éves létszámellenőrzés, illetve jelölés, és én már januárra várom a gidákat, amíg már ugye nincs sok idő :)
A fóliasátor és a földek felásva, betrágyázva és ha az időjárás kegyes hozzánk elkezdjük a 6 hektáros területén előkészítését a gyógynövényes projekthez. Na de nemsokára Karácsony......:)